Megnyílt a Kókuszmúzeum - az Ethnofil kedvencei - BackstageBass

Írta: borso.

Megnyílt a Kókuszmúzeum - az Ethnofil kedvencei

2014.05.07. 07:50

ethno_csoport_.jpg

 

Valószínű, hogy kókuszmúzeumban még soha nem jártál, hát, most sem fogsz, legalábbis nem velünk. A mi Kókuszmúzeumunk nem is a sajátunk, plusz egészen közel áll a zenéhez. Az egri tagokból álló Ethnofil zenekar ugyanis nem is olyan régen megjelent albumát nevezte el így, és hogy ebben hol a kókusz, van-e a kókusz a meghallgatás után ki is derülhet. Ha érdekel a magyar népzene, a modern jazz és a világzene határán, okosan és kellő humorral összehozott anyag, akkor most mutatunk valamit, plusz a lány-fiúk kedvenceit is.

 

Facebook

Soundcloud

 



KÖNYVEK


Weil Andris: Sajnos az elmúlt időben kevesebb időt szenteltem a könyveknek, bár az örök kedvenc Rejtő történeteket mindig szívesen forgatom.

Okos Gergely: A versesköteteket szívesebben forgatom.

Okos Viola Éva: Novellák, regények, versek… Az elmúlt évemben a kötelezők olvasásával, ,,falásával” foglalkoztam főképp, kiemelkedően szép élmény volt Madách Imre: Az ember tragédiája c. műve.

Moldván Zsolti: J.R.R. Tolkien, George R. R. Martin, Isaac Asimov.

 



FILMEK


Weil Andris: Az utóbbi időben meglepően sok mainstream filmet szerettem, lehet kicsit gáz, de szerintem a LEGO film marha szórakoztató, Az utóbbi időben még a Django Unchained és a Love tetszettek kifejezetten.

Őrsi András (ONE-AB): Starbuck, egy tényleg szórakoztató és vicces francia vígjáték a közelmúltból.

 

 

Okos Gergely: Ponyvaregény

Kocsis Levente: Fantasy-k minden mennyiségben.

Okos Viola Éva: Into the Wild, Hair (a vissza-visszatérő)

Moldván Zsolti: Aktuális a Game of Thrones, A Szerelempatak. Szeretem az elvont franciákat, a bohókás cseheket, a kattant skandinávokat, a profi amerikait. Amelie csodálatos élete, Nagy hal, Hair, Gyűrűk ura, Marvel képregény adaptációk. Star Wars, Ghost in the Shell, Avatar, the last Airbender. Misfits első évadok.

 



KLUB


Őrsi András (ONE-AB): Egyértelműen az A38, a legjobb megszólalást garantálja az országban, profi stábbal és technikával.

Okos Gergely: Nekem a zentai Mojo club viszi a prímet!

Weil Andris: Kétségtelen, hogy az A38 nagyon vonzó koncertekkel szolgál, de az új Akváriumra is nagyon kíváncsi vagyok, még nem voltam és állítólag versenytársa akadhat a hajónak…

Moldván Zsolti: A Bolyki Jani féle katlan, A38, Kobuci, Kolor, BJC, BMC, a Merlint nagyon szerettem. Asszem inkább szabadtéri és illegál párti lennék. Meg házibuli. Magunk készítette étkekkel.

 



KOCSMA


Őrsi András (ONE-AB): Csak a jó sörök! Beláthatatlan méretű sörválaszték Budapest belvárosában rengeteg különlegességgel. (Budapest Kertész u. 42.)

Okos Gergely: Jó sör, jó társaság és innentől kezdve nekem tök mindegy.

Weil Andris: Trapéz (BP IX.ker Imre u.2) Közel van, otthonos, jó a társaság és olcsóbb, mint a belvárosi hasonló helyek.

Kocsis Levente: Buborék (1074 Budapest, Wesselényi 36), mert az van a legközelebb és Andersen (1085 Budapest Krúdy Gyula utca 17), mivel ízlik a sörük és pénztárca barát.

 



ÉTTEREM


Őrsi András (ONE-AB): Tango Étterem, itt muszáj kicsit haza beszélnem, ha tehetem itt ebédelek Egerben. Házias ízek, óriási adagok, naponta változó étlap.

Okos Gergely: Az egri Palacsintavár Étterem! Mindent visz!

Weil Andris: A Hai Nam-ben egy Pho-leves, vagy a egy laza ebédmenü a Muzikumban!

Kocsis Levente: Hajnalban a buli végén egy hatalmas, csípős Gyros a Blahán (Istanbul Kebab Gyros).

 



ZENE


Okos Viola Éva: Az én zenei ízlésem is igen színes, több árnyalata van, de amit kiemelnék, és talán leginkább kifejez: Agnes Obel

 

 

José González

 

 

Fleet Foxes

 

 

És megannyi más-más világ zenéim tárházából…Úgy gondolom, meg kell említenem a magyar Makám együttest is.

 

 


Weil Andris: Az utóbbi időben az egyébként is sokrétű zenei ízlésvilágom talán méginkább kiszélesedett. Egyre több időt szenteltem különféle elektronikus zenéknek (Bonobo, Amon Tobin, Disclosure), míg egyre jobban erősödik bennem a hip-hop, soul eredetű bandák (Hiatus Kaiyote, The Roots, Hocus Pocus), illetve a rock és metál (The Black Keys, Tame Impala, Karnivool) iránti vonzalom is.

 

 

 

 

Őrsi András (ONE-AB): Bár szerteágazó a társaság zenei ízlése, azért a francia Hocus Pocus mindannyiunknak nagy kedvence, többek között ez a számuk.

 

 

Okos Gergely: Elég változatos és befogadó a zenei ízlésem. De szívemhez legközelebb mégis a Deftones zenekar áll. 

 

 

Kocsis Levente: Én személy szerint belekóstolok mindenbe amit találok, de van pár kivétel amelyek rendszeresen vissza térnek a lejátszási listámba és ilyenkor berakok egy Red Hot Chili Peppers vagy/és Metallica, Iron Maiden albumot és a végén lekísérem egy C2C - Tetra-val.

 

 

Moldván Zsolti: Minden, az operettet és a magyar nótát, mulatóst kivéve. Éppen ezért nem is szoktam kiemelni, mert félek, hogy kihagyok valami fontosat. De tényleg, a metáltól a goa-ig.
Örök kattanások: kárpát medencei népzenék (bonchida), ír/kelta muzsikák, swingjazz, reggae, blues. Jethro Tull; Pink Floyd; Emerson, Lake and Palmer; Medeski, Martin and Wood; Mars Volta; Illés; Amorf Ördögök; Cseh Tamás; Ferenczy György és a Rackajam, Udvaros Dorottya - Átutazó album.

 

 

 



FESZTIVÁL


Weil Andris: Lassan a testtel! (május 31., Eger)

Őrsi András (ONE-AB): Lassan A Testtel, az egri Bolyki pincészetnél, exkluzív környezet, jó borok, érdekes programok, családias hangulat.

Okos Gergely: Lassan a testtel, Hegyalja.

Kocsis Levente: Lassan a testtel, de van egy új kedvenc is az Eastfest. Tavaly voltam először és nekem nagyon bejött a hangulata ,családias, olcsó, illetve nagyon jó helyen van.

Moldván Zsolti: VOLT, mindig meglep. Táncháztalálkozó, utánozhatatlan hangulat. SZIN, legjobb fesztiválélmény, legtöbb széplány. ReggaeCamp, egyszeri örök élmény. Dobfesztivál (Dévaványa), nagy család, régi Kaláka fesztivál, folk és fuzió, Veszprémi Utcazene, bulit csináltunk az utcán. A Babel Sound, Ozora és a Fishing on Orfű nagyon szimpi, de még nem jött össze.


 

Meghallgatható a csapat Kókuszmúzeum című albuma:

 


 

 

 

Ha szeretnél folyamatosan értesülni kedvenceid kedvenceiről, kövess minket a Facebookon is: Backstage Bass Facebook oldal

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló album ethnofil

A bejegyzés trackback címe:

https://backstagebass.blog.hu/api/trackback/id/tr176117554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása