Gyöngyöt a disznók elé - az XXL kedvencei - BackstageBass

Írta: borso.

Gyöngyöt a disznók elé - az XXL kedvencei

2012.06.14. 11:48

XXL foto_.jpg

Egy érdekes kollaboráció az XXL, az amerikai Xiu Xiu és az olasz Larsen kettőse, akik tulajdonképpen hatan vannak. Egy új, közös harmadik album, amit promóznak szerte Európában és, ami június 17-én az Akváriumban is hallható lesz. Mi pedig igyekeztünk megtudni, mit szeretnek.

www.xiuxiu.org
www.facebook.com/xiuxiuforlife



Könyv

V.S. Naipaul könyvei

t.jpg

Ha van olyan író, akinek a származása egyértelműen rányomta a bélyegét munkásságára és egész életművére, az az indiai származású, Trinidadon született és már évtizedek óta Angliában élő, 2001-es irodalmi Nobel-díjas Sir V.S. Naipaul. Ilyen háttérrel nehéz is lenne másról írni, mint a harmadik világbeli posztkoloniális társadalmakról és a helyi történelemről.

Naipaul már viszonylag fiatalon, a húszas évei végén igazi sztárírónak számított az 1961-ben megjelent Mr Biswas háza című regénye miatt, amivel fiatalon elhunyt édesapjának állított emléket. Ez után még számos regénnyel és útleírással jelentkezett, és jelentős díjakkal jutalmazták, többek között elnyerte a Booker-, illetve a Nobel-díjat is. Talán legjobb és legfontosabb regénye, a Nagy folyó kanyarulatában 1979-ben jelent meg. E könyv esetében még a magyar fordításra sem kellett sokáig várni: az Európa Kiadó jelentette meg először 1982-ben, Gy. Horváth László nagyszerű fordításában.

forrás: ekultura.hu



Film

japán filmek az 1960-as évek közepéből



Kocsma, klub, étterem

whiskey Durhamban (Észak-Karolina)



Zene

Morton Feldman


Father Murphy


Suicide



Koncert az Akváriumban:

XXL (Xiu Xiu & Larsen - USA/I)

Időpont: 2012. június 17. (vasárnap)
Programkezdés: 21:00 óra

A felvezetésről két hazai formáció gondoskodik:

Ship Arriving Too Late To Save A Drowning Bitch

Face the Truth

Az elmaradhatatlan saját videók:

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: koncert xxl akvárium xiu xiu larsen

A bejegyzés trackback címe:

https://backstagebass.blog.hu/api/trackback/id/tr944587234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása