Libabőrös leszel a skótoktól - Ismerkedés a Hidden Orchestra-val - BackstageBass

Írta: borso.

Libabőrös leszel a skótoktól - Ismerkedés a Hidden Orchestra-val

2012.10.02. 15:38

ha_.jpg

Hidden Orchestra (UK) lemezbemutató koncert


Az A38 és a Café Budapest fesztivál bemutatja
2012. október 6. SZOMBAT. 20H


Hidden Orchestra (UK)


A skót felföld rendkívüli elektro-akusztikus dzsesszzenekara a Hidden Orchestra, amely Night Walks című albumával debütált a nemzetközi zenei életben egy olyan hiátusba megérkezve, amelyet szépen tudtak betölteni: a hosszú ideje albumtalan Cinematic Orchestrával nemcsak a név hasonlósága, de a zenei tereké is hamar feltűnhet.

Az, hogy nem csupán egy másodvonalas másolattal van dolgunk, gyorsan kiderült, hisz már 2010-es Antiphon című lemezük bebizonyította, hogy az a zenekar olyan grandiózus és borzongató szárnypróbálgatása, olyan hangulatok egyre jelentősebb kibontása, mely egy igazi, nagyszerű katarzisban ér véget, hogy aztán mint az ég morajlása, visszahúzódjon az esőcsöppek halk dobolása mögé.

A zenekar azonban nem kizárólag instrumentális felfogásban alkot, hiszen női hangbejátszások, dögös és jazzes dúdolásszerű betétek, olykor nehezen érthető szavakból álló dallamok árnyalják azt az egyébként is nagyon színes globális képet, amely egy nagyon magabiztos, eredeti, friss és erőteljes zenekar képét adja, mely bátran ingázik pihentető és nyugtalanító végletek között.

forrás: A38

www.hiddenorchestra.com

hiddenorchestra.bandcamp.com

www.facebook.com/HiddenOrchestra

További infókért kattints!




Ha szeretnél folyamatosan értesülni kedvenceid kedvenceiről, kövess minket a Facebookon is: Backstage Bass Facebook oldal

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló koncert a38 hidden orchestra

A bejegyzés trackback címe:

https://backstagebass.blog.hu/api/trackback/id/tr34791250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása