Egészestés-zenés balatoni trip - BackstageBass

Írta: borso.

Egészestés-zenés balatoni trip

2014.01.30. 08:09

km.jpg


A Kodály Method hallgatott, agyalt, lapozott egyet vagyis új fejezetbe kezd, aminek minden momentuma a Balatonhoz kötődne. Szimler Bálint és Rév Marcell videóklipes közös projektjének következő állomása egy egészestés-zenés dokumentumfilm, hasonló koncepcióval, hangulattal, bandázással. A feltételes mód nem véletlen, mivel pénz az nincs rá, helyette van pár sor a srácoktól, egy videó a haverokkal és benne minden az adományozásról.


"Mint azt talán eddig is tudtátok, a Kodály Method mindig is önfinanszírozott projekt  volt, amit nem az anyagi haszonszerzés céljából indítottuk. Elsődleges szándékunk az volt, hogy a  magyar könnyűzenéről olyan videósorozatot készítsünk, ami mindenkinek- nekünk is - örömet okozhat  és esetleg hozzáad valamit mai zenei és vizuális kultúránkhoz. Kevésbé nagyképűbben fogalmazva: szeretetből és lelkesedésből csináltuk, mert volt kedvünk hozzá, és ezt ti is megháláltátok.  

Az is feltűnhetett, hogy ez a kezdeti lendület az elmúlt évben alábbhagyott, a videók elmaradoztak.  Részben azért, mert sok más munka is lekötötte a figyelmünket, másrészt nehézségeink támadtak a  videók finanszírozásával.

Idén nyáron szeretnénk új lendületet venni, és készíteni egy egész estés dokumentumfilmet a Balaton körül. A filmben turnészerűen végigjárnánk a Balaton sok kedvelt, jellegzetes zugát: szabadstrandokat, kis templomokat, lángosozókat, fesztiválokat, mezőket, dombokat, satöbbi. Utunk során a magyar  könnyűzene számtalan műfajának képviselőjével – a kedvenceitekkel – találkoznánk, beszélgetnénk és  együtt zenélnénk. Így egy Kodály Method-videókkal tagolt, izgalmas “zenei film” lenne a végeredmény, amely amellett, hogy közelebb hozza ezeket a zenészeket hozzánk, fontos lenyomata lehet a mai magyar könnyűzenei életnek.  

A Kodály Method egyik legnagyobb értéke, hogy egy alulról szerveződő, önálló projekt tudott maradni, ahol az alkotók, a zenészek, és a közönség egy egységet alkotnak. Ahhoz, hogy ez folytatódhasson,  most szükségünk van rátok!  Ennek a filmnek a létrejöttére gyűjtünk most közösségi finanszírozás (crowd funding) formájában. Idehaza még nem sokan tudtak sikeresen e módon pénzt gyűjteni, de hiszünk benne (bennetek), hogy nekünk sikerühet. Nem adományokat gyűjtünk ugyanis az Indiegogo-oldalunkon, hanem kvázi  előre árulunk mozijegyeket és egyéb tárgyi vagy eszmei értékeket. Tehát ha támogatod ezt a filmet egy bizonyos összeggel, akkor garantálni tudunk neked bizonyos ellenszolgáltatásokat a befektetett pénzedért cserébe (pl. meghívó a premierre és buliba, póló stb.)."

 


Indiegogo-oldalukon minden további részletet megtaláltok:


http://www.indiegogo.com/projects/balaton-method

 



www.facebook.com/kodalymethod

YouTube

 


Ha valakinek eddig nem volt meg, hogy mit csinálnak a srácok, akkor most meglesz:






 

Ha szeretnél folyamatosan értesülni kedvenceid kedvenceiről, kövess minket a Facebookon is: Backstage Bass Facebook oldal

Szólj hozzá!

Címkék: zene klip kodály method balaton method

A bejegyzés trackback címe:

https://backstagebass.blog.hu/api/trackback/id/tr585789452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása