Három M-es nő a Trafóban - BackstageBass

Írta: borso.

Három M-es nő a Trafóban

2013.09.11. 14:31

mmm.jpg


MMM

Manoya – Marge (lemezbemutató) – mïus Akusztik koncert


2013. szeptember 14. (szombat) 19.30

Trafó Kortárs Művészetek Háza


Könnyű elektronika, akusztikus hangzás, csodaszép dallamok, húzós ütemek. Mindez három, M betűs frontleánnyal rendelkező, nagyon aktuális magyar zenekartól. Hodosi Enikő (Manoya) teltházas bemutatkozó koncertje után, immáron Fonogram díjasként tér vissza a Trafóba, Mészáros Zsuzsanna (Marge) szeptemberben megjelenő, új lemezét mutatja be először a közönségnek, Horányi Júlia (mïus) pedig zenekarával a nagy sikert aratott, MR2 Akusztik műsort adja újra elő, néhány új dallal körítve.

Manoya, azaz Hodosi Enikő 'Rebirth' című dala a magyar rádiókon keresztül árulkodott először egy új zenei projekt létrejöttéről. Az dalszerző-énekesnő a NEO zenekar tagjaként (2003 - napjainkig) vált ismertté, mely csapattal számos zenei díjat és három közös nagylemezt tudhatnak magukénak (Kontroll, Maps for a Voyage, The Picture). 2011-ben Enikő Occam (Lázár Tibor) 'My Rorschach' című lemezén is megcsillogtatta hangjának egy lágyabb, érzékibb tónusát. Számos élő és rögzített vendégszereplés után (Zagar, The Trousers, Vote Richmon, Freshfabrik, Ambersmith, Darumarokko, Alba Hyseni) 2012-ben elkészült első szóló albuma 'Hundred Arms' címmel, melyet teltház előtt mutatott be a Trafóban, és amely idén elnyerte a "legjobb alternatív album" Fonogram díját.

A lemezen szereplő 11 dalban az akusztikus világot finom elektronika fűszerezi, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő sajátos énekhangja, életfilozófiája és szövegei.

A Manoya dalok alternatívát kínálnak a mai zenei világ gyakran felszínesen harsány popkultúrájával szemben, és felkínálják vagy éppen követelik a felszabadító elmerülést. A lemez hangszerelésében - melyet Lázár Tiborral közösen készítettek– is megmutatkozik az a bizonyos 'gyönyörködtető változatosság': egyszerre szerepeltet vonószenekart, kísérleti elektronikát, akusztikus gitárokat, hétköznapi és gerjesztett zajokat, jazzes elemeket éppúgy, mint hip-hop ütemeket, lélekmelengető mantrákat valamint zongorás balladát. Dalszövegeiben Manoya önmagát sem kímélve merül el a tapasztalás olykor melankolikus mélységeiben, hogy aztán öniróniája vagy éppen túláradó életszeretete rántsa ki onnan extatikus magaslatokba.


www.facebook.com/manoyamusic




Mészáros Zsuzsanna óvodás kora óta énekel és nagyon korán, már tizenkét évesen került bele a magyarországi underground elektronikus zenei körforgásba. Föllépett az A38-on a Fresh ER rendezvényein, énekelt a Live Act beatbox formációval és SP-vel is. DJ Negro és Infragandhi vendégfellépője, valamint kislemezt készít elő az Uptown Felazzal, akikkel az Utolér című film főcímdalát is készítette.

Marge 2010 decemberében debütált ingyenesen letölthető And című albumával, melyen a dalokat és a szövegeket egyaránt az énekes-előadó, Mészáros Zsuzsanna írta. A jazz, a trip-hop és a soul műfajába tartozó számokat Monkeyneck producerrel közösen, számítógépes programok segítségével, viszont hangszeres zenészek közreműködésével készítették. A My Way című dalt az MTV és a 1Music Channel is gyakran játszotta az MR2 Petőfi rádió mellett, és a londoni Ealing Autumn Festivalon bemutatott Liszt-installációhoz is Marge Rapszódia című Liszt-átiratát használták fel.


www.facebook.com/margemusic



A budapesti mïus duót Horányi Júlia és Álmos Gergely alapította 2011 nyarán. Az alkotópáros a közös zenei projektet összművészeti tevékenységként definiálja. A civil életben építészként alkotó Álmos Gergely és jelmeztervezőként tevékenykedő Horányi Júlia a zenei önkifejezés mellett a vizuális tartalmak megalkotására is nagy hangsúlyt fektet. A mïus duó célja a kompromisszum-mentes zenélés és egy sajátos zenei-vizuális világ létrehozása, mely a dalok történeteinek hangulatán keresztül jut el a közönséghez .

A duó eddigi pályafutása során két lemezt hozott nyilvánosságra: World Is Changing (EP 2012); Behind The Line (LP 2013).

A mïus jelenleg a 2014-ben megjelenő új lemezén dolgozik, melyen a tervek szerint sokkal inkább az elektronikus zenét fogják előtérbe helyezni. A zenekar a Trafóban a nagysikerű (de mindösszesen 30 szerencsés rajongó által látott) MR2 Akusztik koncertet ismétli meg, melyen a régi számok új hangszerelésben mutatkoznak meg, néhány új dal pedig most fog debütálni a közönség előtt.


www.facebook.com/miusband



Tovább az eseményre>>

 

Ha szeretnél folyamatosan értesülni kedvenceid kedvenceiről, kövess minket a Facebookon is: Backstage Bass Facebook oldal

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló koncert manoya mius marges

A bejegyzés trackback címe:

https://backstagebass.blog.hu/api/trackback/id/tr955505279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása